Időmenedzsment bevezetése a Pixelmarketingnél

Megjelent: 2019.01.22.

Az ügyfelek elégedettsége mindenek felett.

Jó ideje érett már, hogy szükséges lesz egy megfelelő tudású időgazdálkodást kezelő program, amivel pontosan mérhetővé válik majd egy-egy ügyfelem havi időigénye. A követhető időgazdálkodás szükségessége elkerülhetetlen volt már – mi több “rugdosta az ajtót” már tavaly is. 🙂 Ezért pár nappal ezelőtt végül rászántam az időt és megkerestem a megfelelő programot, mely azonnal bevetésre került. Ez a választott online program a Clockify lett.

Szóval az elmúlt hónapokban a napnál is világosabb volt, hogy nem minden ügyfelemre jut ugyanannyi idő. Vannak olyan ügyfeleim akiknek sokkal több „gond volt” a weboldalával és ők “több figyelmet” (azaz időt) használtak el a havi közös díjmentes időkeretből. Azonban ez nem helyes így, hiszen mindenkinek lehetősége kell legyen a havi 120 perc díjmentes támogatás igénybevételére. A rávaló időt pedig biztosítani akarom mindenkinek. Ez eddig is így volt, viszont nem kifizetődő formában.

 

Mit hozott a változtatás?

Ha a kedves ügyfél havonta több segítséget igényel, mint ami belefér a 120 percbe, akkor a keletkezett különbözet kiszámlázásra kerül. Ennek pontos részletei hamarosan bekerülnek az Általános Szerződési Feltételekbe (ÁSZF).

 

Mit kell tudni még a díjmentes időkeretről?

A havi 2 óra díjmentes időkeret természetesen nem halmozható fel! Azaz nem görgethető tovább a következő hónapra. Ez eddig is így volt. Ha nem kerül felhasználásra az adott hónapban, akkor az elveszik.

 

Mi az ami beleszámít a havi 120 perc időkeretbe?

Majdnem minden. Részletezve: minden ami az ügyfél weboldalával kapcsolatban történik és munkaidőt igényel. Úgymint: jelentett hiba keresése és megoldása, új bővítmény telepítése, weboldal költöztetése, videós segítség nyújtás (oktató videó elkészítése), egyéb kapcsolódó online ügyintézés, domén regisztráció, tanácsadás, (gyakorlatilag minden ami a szolgáltatásaim között megtalálható és természetesen a karbantartási csomag része), az e-mailezésre fordított idő is. Hiszen egy probléma kapcsán a kommunikáció ugyanilyen súlyú, arra is időt kell hagyni.

 

Mi az ami nem számít bele a havi díjmentes időkeretbe?

Nagyon fontos, hogy ebbe a díjmentes időkeretbe nem számít bele a szolgáltatás alapját (magját) képező napi technikai karbantartások, a biztonsági mentések ideje, a bővítmények frissítése, vagy a biztonsági mentés visszaállításakor elhasznált idő. Ezek egyike sem számít bele!

 

Mi történik, ha túlléptem a havi 120 perc időkeretet?

Természetesen nem kell megijedni, mert a weboldallal kapcsolatos probléma megoldásra kerül és gond nélkül megfelelően fog tovább működni, azonban a havi keretidőn túl felhasznált idő kiszámlázásra fog kerülni mellékelve egy részletes időfelhasználási űrlap (PDF) kíséretében, mely tartalmazni fogja az elvégzett feladatok listáját + idővonzatát. Ezen felül a pontos napját és percre pontosan a végrehajtás idejét (tól-ig felosztásban).

 

A díjmentes időkereten túlnyúló munkálatokról mikor kapok számlát?

Minden hónap első munkanapján lezárásra kerül az előző hónap. Ekkor készül el a kivonat az adott ügyfélhez kapcsolódó tevékenységekről, az elvégzett apró munkálatokról. A díjmentes időkeret levonása után a megmaradt munkaidő egységesen fix óradíj alapon kiszámlázásra kerül. A lezárást követő napokban, azaz a hónap első hetében lehet rá számítani.

 

Több weboldalam is nálad van, lehet-e, hogy összevontan kezeld a díjmentes időkeretemet?

Természetesen igen és ezt jelezned sem kell felém, hiszen mint mondtam ügyfelekre van kalkulálva a díjmentes időkeret. Ezért ha neked 3 weboldalad van nálam rendszeres karbantartáson, akkor a te ingyenes időkereted 3×120 perc havonta(!). Két weboldal esetén 2×120 perc, és így tovább. Ezt az időt pedig belátásod szerint tudod akár koncentrálni egy adott hónapba pl. az egyik domináns weboldaladra.

 

Engedd át nekem a WordPress problémáidat!

Szeretnéd, hogy a WordPress weboldalad 
rendszeresen legyen felügyelve és karbantartva?